• Dúlai támogatás várandósság előtt •

Hogy miben tudok segíteni a várandósság előtt?

Kislányom születése előtt a perinatális gyásszal kellett megküzdenem. El kellett búcsúznom kilenc hetes magzatomtól. Nagyon fájt, mert kevés ember értett meg, miért is fáj ennyire, hiszen tudhattam, hogy az első 12 hétben semmi sem biztos. Olyan tanácsokkal láttak el, hogy majd lesz másik. Ez azért is fájt nagyon, mert én sosem vágytam másikra, hanem arra a babára vágytam, aki engem választott, és azt gondoltam, hogy ott fejlődik békésen a pocakomban. Eszközöket, módszereket kerestem arra, hogy lelkem meggyógyuljon.
 
Ehhez elsősorban támogató környezet kellett, és hosszú mély beszélgetések, ahol kisóhajthattam bánatomat. Miután a lelkem rendbejött, érkezhetett meg Alíz, aki nem a másik volt, hanem a baba, akire vágytunk, akit hívtunk, aki érezte, hogy szeretjük. Dúlaként szeretnék lenni az a támogató személy, aki az anya és párja mellett lehet ezekben a nehéz időkben. Ez az érzés vitt el odáig, hogy különös figyelmet fordítsak a várandósság előtt - természetesen nem csak perinatális veszteség esetén. Tudom, hogy sokszor a lelkünk nem engedi be a babánkat, aki arra vár, hogy megérkezzen hozzánk.
 
Szülésre hangolódó alkalmaimon szeretettel várok olyan nőket és párjaikat, akik még csak gondolatban készülnek a szülőségre. Az eddigi visszajelzések alapján az alkalmak pozitívan átformálták véleményüket, gondolkodásukat a szülés-születés témájával kapcsolatban. Hasznosnak gondolták, mert jó ilyen alapokkal készülni, tervezni. Biztonságot ad, ha tudja a pár, hogy van kihez fordulni, ha szükség van rá.